1976-ban új munkára, hivatásra vágytam, ezért elkezdtem megkeresni az érdeklődési köreimnek és végzettségeimnek megfelelő lehetőségeket.
Az egyik irány a ZENE volt; szerettem, érdekelt, zongorán és gitáron játszottam...
Évekig voltam Kertész Kornél magán-tanítványa. Tőle tudtam, hogy van OSZK, ahol szintén tanít, és annak a vizsgabizottságnak is tagja, amelyik a hivatásos zongoristákat minősíti.
Így került a felkeresendő intézmények, cégek hosszú listájára az OSZK.
Amikor sorra került és elmentem a Gorkij fasor 38-ba, lenyűgözött a környék és az épület: még lakóhelynek is remek - nem hogy munkahelynek...
A portán megkérdeztem, hogy hol a Személyzeti - mert, ahogy mindenhol, gondoltam itt is náluk tudok érdeklődni.
A magasföldszinti tágas váróteremből több ajtó nyílott. Az egyikből hangos trombitaszó hallatszott ki. Közelebb lépve láttam a táblát: Személyzeti és Engedélyügyi Csoport.
Bekopogtam, beléptem.
A szobában többen ültek íróasztalok mögött, köztük a trombitáló úr is, aki letette hangszerét és kedvesen megkérdezte, hogy mit szeretnék.
-Állás, munkalehetőség ügyben érdeklődnék.
-Milyen hangszeren játszik?
-Hát zongorán és gitáron - de én...
Hamarosan kiderült, hogy itt a zenészeknek biztosítanak munkalehetőséget bel-és külföldön, viszont ha ennél a cégnél szeretnék dolgozni, akkor érdeklődjek az Igazgatóságon - szembeni ajtó... - mondta (későbbi kollégám, Galán Berci).
Kijöttem a szobából és bekopogtam az Igazgatóság feliratú ajtón...
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Galán Bertalan. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Galán Bertalan. Összes bejegyzés megjelenítése
2025. márc. 9.
2024. okt. 5.
Honnan jöttek a dj-k?
1985-ben közel ezer működési engedéllyel rendelkező dj volt Magyarországon.
Kedves kollégám, Galán Berci nem volt rest, és a vizsgajelentkezési lapokról kigyűjtötte, hogy mi volt az eredeti foglalkozásuk.
Íme a 202 szakma felsorolása:
(Forrás: Disco Info 1985/1)
Ebből a megbízható felsorolásból tudjuk, hogy az 1980-as évek elején az élet mely (202) területéről jöttek a disc jockey-k.
Vajon a pult mögött töltött évtizedek után hova értek/jutottak/mentek/kényszerültek?
Az is aktuális kérdés, hogy napjainkban kikből lesz dj?
Esetleg
Bárki lehet lemezlovas?
Sőt
Bárki lehet...???
2024. jún. 1.
Lemezbemutatókról - 1981-ben...
Galán Berci (akkori kollegám) cikke kivágva, nagyítva:
2020. jún. 24.
Disco Info 1/1985. folytatás
Már írtam összefoglalót a DISCO INFO első számáról itt: Disco Info 1/1985.
Ennek folytatása, kiegészítése olvasható az alábbiakban.
Néhány részlet az akkoriban népszerű
EGYÜTTESEKRŐL, ELŐADÓKRÓL
EGYÜTTESEKRŐL, ELŐADÓKRÓL
A Wham! tagjai itt 22 évesek voltak:
Sade négytagú együttesével hódított:
A Bronski Beat trió egyik tagja Jimi Somerville:
ROVATOK, ISMERTETÉSEK...
Zeneelmélet címmel elindult Esze Jenő cikksorozata:
A Mokép - Videotéka megnyitásáról ad tájékoztatást Fekete Tibor a Videotéka vezetője:
Újdonságokról ad hírt Gábor György
Róla, illetve hanglemezboltjáról itt olvashatsz: Tropical Hanglemezbolt
DISZKONIKA rovat a DISZKO INFO-ban.
Cs. Kádár Péterről és 1984-ben megjelent könyvéről többet itt: Diszkónika - régen és most!
MEGRENDELŐLAP a DISCO INFO 1985 évi számaihoz.
(Az természetes, hogy írógéppel van írva, az viszont meglepetés, hogy az előfizetők a következő számokat már jelentősen megnövelt - a mostani 48 helyett 72 - oldalon illetve bővebb tartalommal kapták!)
DISCO VARÁZS a címe Galán Bertalan (volt kollégám) érdekes írásának arról, hogy Honnan jöttek a dj-k?
Magyar dalok a nagyvilágban - Knisch Gábor rovata:
TOVÁBBI CIKKEK, ÍRÁSOK...
A Deep Purple együttesről írt részletes ismertetést Tuza Zsolt.
Farkas Gábor "olvasói levelet" küldött.
Slágerlista - böngészde Cserhalmi Györgytől.
Amerikai disco (és) zene a címe és témája Dallos Viktor cikkének.
Hazai lemezújdonságokról tájékoztat Boros Lajos (Pepita-Bravo főszerkesztő) és Wilpert Imre (Start-Favorit főszerkesztő).
Jogszabályokról közölt ismertetést Jurák Jánosné.
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)














