A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Baráz Miklós. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Baráz Miklós. Összes bejegyzés megjelenítése

2022. júl. 2.

Lemezbemutatók és a szakszervezet

 


A fenti -rosszul sikerült- oldalkivágás a DISCO INFO 1986 évi 5. számából készült.

A cikk írója Gyimesi László, aki (akkor még csak) a Zeneművészek Szakszervezete munkatársa volt.

  • Dr. Gyimesi László 1989. április 26. óta megszakítás nélkül töltötte be a főtitkári tisztséget. Zenész, jogász, 2019-ben jogászként master fokozatú végzettséget is szerzett. 1994-től egyidejűleg tölti be a Művészeti Szakszervezetek Szövetségének elnöki tisztségét, illetve 1997-től együttesen ellátta a Művészeti Szakszervezetek Szövetsége Előadóművészi Jogvédő Irodájának elnöki teendőit is. 1989-től megszakítás nélkül képviseli a szakszervezetünket a FIM Zenészek Nemzetközi Szövetsége, több mint 60 ország zenész szakszervezeteit tömörítő világszervezet végrehajtó bizottságában. Évek óta részt vesz, több, az előadóművészek jogaival foglalkozó nemzetközi szervezet munkájában. Ezek mellett, többek között tagja a Szerzői Jogi Szakértő Testületnek, elnöke a Nemzeti Előadó-művészeti Érdekegyeztető Tanácsnak, és szintén elnöke a 2012-ben önállósult Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesületnek. 2019. áprilisától nem kívánta folytatni az aktív főtitkári tevékenységet, az alelnöki jelölést a szakszervezet átalakulásának segítése jegyében vállalta el.

Ugyanebben a DISCO INFO-ban jelent meg ez a felhívás is:



2020. jún. 2.

DISCO INFO 1986/5

Ebben a lapszámban is természetesen az együttesek, előadók ismertetései domináltak.

Ezek egyike az alábbi, ami három külföldi zenei újság információinak fordításából készült:


Ízelítő néhány rovatból

Az 1980-as évek közepén a számítógép használata még újdonságnak számított - főleg a diszkóban!
Ezért indítottunk egy ismertető sorozatot erről; írója Harsán András lemezbemutató, számítógép kezelő-programozó.

Részlet az első részből:



Ilyen kutatás is volt - 34 évvel ezelőtt!




A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat egyik főszerkesztőjének (Boros Lajos) együttműködése a DJ-kel:



"Visszatekintő" című írásában Czövek László -többek közt- a sportesemények zenéit idézi fel:



A Zenei Előadóművészek Szakszervezetébe "toboroz" Baráz Miklós:



Rejtvény csak néhány DISCO INFO-ban volt. Ebben a számban kettő is.
Készítőjük Pajlócz Júlia.




















2015. jan. 29.

Az első 12 "A" kategóriás lemezbemutató

A DJ (lemezbemutató) tevékenység hivatalossá válásának egyik fontos eseménye volt az akkor már (1978) az élmezőnybe tartozók helyzetének rendezése.
Ők főleg a nagy rendezvényeken is közreműködő műsorvezetők voltak, akik erre érvényes ORI működési engedéllyel rendelkeztek, de dj-ként is dolgozhattak (az új rendelet megjelenéséig).
Ez a 13 fő -egyszeri lehetőségként- részt vehettek egy bemutató vizsgán, ahol reprezentálták azt a szintet, ami a legmagasabb fokú vizsgakövetelménynek lett beállítva.

Az esemény nem csak az ott fellépő, vizsgázó dj-ket, hanem az egész lemezbemutató közösséget érintette: a disc jockey tevékenység hivatalos elismerését, szakmának tekintését jelentette.
Ezt demonstrálta a meghívott  minisztériumi és más illetékes szervezetek vezetőinek jelenléte.

Az alábbi tartalmú levelet kapta -többek közt- a Kulturális Minisztérium, a Belkereskedelmi Minisztérium, az ORI, a Művészeti Szakszervezetek Szövetsége és a Fővárosi Tanács vezetője, illetékese:
"Az OSZK igazgatósága 1978. október 9.-én 9 órától kezdődő időponttal az élvonalbeli és ORI konferanszié működési engedéllyel rendelkező lemezbemutatók fellépésével bemutató előadást rendez a Fővárosi Művelődési Házkörtermében.  
Az előadás egyben a fellépő lemezbemutatók minősítésére is szolgál. 
Erre a bemutatóra Önt tisztelettel meghívjuk és bizottsági tagként felkérjük.  
Gyimesi Ernő, igazgató"

Ez annak a levélnek a másolata, amit az érintett lemezbemutatók kaptak: 


(lakcímek kitakarva)



A 13  "konferanszié" a kötetlen bemutató vizsga alapján -egy kivételével-
hivatalosan, elsőként kapta meg a lemezbemutatói működési engedélyt:


  1. Arató András, 
  2. B. Tóth László, 
  3. Baráz Miklós, 
  4. Cintula (Keresztes Tíbor), 
  5. D. Molnár György, 
  6. Danyi Attila, 
  7. Dévényi Tíbor, 
  8. Éliás Gyula, 
  9. Fehér Miklós, 
  10. Gazdag György, 
  11. Ladányi Tíbor, 
  12. Liszeczky László. 



2014. okt. 28.

Ha azt mondom...DISZKÓ

A "diszkó" szó hallatán mindenki másra gondol.
Az sem egyértelmű, hogy mi az a DISCO?

 Ezért is tettem fel a kérdést 1986 novemberében a DISCO INFO hasábjain főleg dj-knek: 

Mire gondolsz, ha azt mondom diszkó?

Itt egy kimásolt töredék a 28 éve (!) adott válaszokból:


Vajon ki mit válaszolna most a kérdésre???