A Lemezbörze 1995 évi számában megjelent írásomban tanfolyamokról, vizsgákról, előadókról és vizsgabizottsági tagokról is szó van:
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: B. Tóth László. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: B. Tóth László. Összes bejegyzés megjelenítése
2023. márc. 29.
2022. máj. 6.
D. Molnár György
"D. Molnár György a szakma egyik legjobban csengő neve. Cintulával együtt a zsűri tagja lett, szakmai-technikai kérdésekből is vizsgáztat.
— Néhány hete mi is vizsgáztunk tizenhármán, 'a szakma hallgatólagosan elismert élvonal#. A vizsga- bizottság itt ülő tagjai is ehhez mérhetik a mostani teljesítményeket. Tesztet valóban nem töltöttünk ki, de bonyolultabb produkciókat kellett bemutatnunk, különböző minisztériumok és intézmények képviselői előtt.
— Zsűritagként miket tapasztaltál?
— Furcsa, hogy jónevű bárok diszkósai gyakran sokkal
gyengébben szerepelnek,
mint akiknek vidéken naponta meg kell küzdeniük a sikerért."
mint akiknek vidéken naponta meg kell küzdeniük a sikerért."
Részlet a "Mestervizsga lemezpörgetésből" cikkből (Magyar Ifjúság 48. szám 1978.)
Dr. Boross:
Beszélgetés D. Molnár Györggyel
D.Molnár György - az első nagy lemezlovas generáció jeles képviselője - születésnapi party-ján jártam. Ott készítettem vele ezt az interjút, melyben pályafutásáról és az akkor még csak tervezett buliról mesélt!
Dr. Boross beszélgetése a fenti címre kattintva olvasható.
2020. szept. 20.
Disco Info 2/1985.
1985 júniusában jelent meg a Disco Info 2. száma.
A februári első még csak 48 oldalon, ez pedig már -jelentősen megnövelt- 72 oldalon (ebből 4 színes) illetve bővebb tartalommal készült.
Különbözött minden más nyomtatott sajtóterméktől: újszerű, izgalmas, fiatalos volt - azaz konvenciómentesen amatőr.
Mellékhatásai a tördelési, oldalszerkesztési hibák, filctollas javítások, beírások, valamint az oldalszámozás és a tartalomjegyzék hiánya voltak.
Mellékhatásai a tördelési, oldalszerkesztési hibák, filctollas javítások, beírások, valamint az oldalszámozás és a tartalomjegyzék hiánya voltak.
Szóval egyaránt volt büszkélkedni és javítani való.
Az alábbi néhány részlet felidézi a régmúlt időket:
Előszó - mondatokban:
Volt zenész (és kollegám az OSZK-ban) Krizsik Ali írása nem csak érdekes "korképet" ad, hanem -azóta valóra vált- jövőt is jósol:
Egy hirdetés a zenék beszerzéséhez - Tropical Hanglemezbolt
Mi van B. Tóth László tarisznyájában?
Zenész, zenetanár, zeneelméleti tankönyvek szerzője Esze Jenő.
Kifejezetten a DJ-k részére írt cikksorozatot, melyből itt egy rövid részlet:
Kifejezetten a DJ-k részére írt cikksorozatot, melyből itt egy rövid részlet:
Disco - história (töredék):
Videó-diszkó; a kibontakozó káoszról írt Dr. Békés Imre:
Korszerű magnókazetták minden igényt kielégítő választékát hírdeti a Polimer:
Fent, az "Előmondatok"-ban már említett, a lemezkiadók és a DJ-k közötti együttműködését kezdeményezi Boros Lajos:
A balatoni nyarak - és Fehérvári Zsolt emlékét is felidézi az alábbi hirdetés:
2015. ápr. 7.
Disco Info 1/1985.
A disco múltjának egy jelentős korszaka idézhető fel az első, egyedülálló magyar DJ/zenei szaklap, a DISCO INFO segítségével.
30 éve
Három évtized alatt minden megváltozott!
Ezt csak azok tudják igazán, akik átélték.
A Disco Info létrejötte, készítése, megjelenése és jelentősége is csak azok számára idézhető fel hitelesen, akik 1985 elején kézbe vették és átolvasták az első számot.
A fiatalabbaknak mindez csak egy -remélhetőleg érdekes- visszatekintési lehetőség a korszak zenei és diszkós világára.
A DISCO INFO – 12 év diszkótörténelem című írásban olvasható az újság általános ismertetése.
Az első (visszatekintve 0.) Disco Info tulajdonképpen 1984 nyarán jelent meg.
Ez egy ingyenes, kísérleti próbaszám volt, mely rendkívül nagy érdeklődést váltott ki.
Ennek hatására vállalta az OSZK (személy szerint Péter Miklós igazgató) a rendszeres megjelentetését, kiadását.
A kiadvány létrejöttében nagy szerepe volt Arató Andrásnak, aki három éven keresztül (a 13. számig) biztosította a nyomdai kivitelezést.
Bár a Disco Info kivitelezésében, külsejében kompromisszumot kellet kötni, neki köszönhető, hogy a szűkös anyagi lehetőségek ellenére rugalmasan, rövid nyomdai átfutási idővel készültek a példányok.
1985 februárjában jelent meg a sorozat 1. száma.
A Disco Info 1/1985. -még csak- 48 oldala (ebből 4 színes) érdekes látványt nyújtott. Elütött minden más nyomtatott sajtóterméktől: újszerű, izgalmas, fiatalos volt - azaz konvenciómentesen amatőr. Mellékhatásai a tördelési, oldalszerkesztési hibák, filctollas javítások, beírások, az oldalszámozás hiánya voltak.
Szóval egyaránt volt büszkélkedni és javítani való.
Tartalmi szempontból azonban -ami a lényeg volt, és nem függött mástól- nem lehetett kompromisszum, és kezdettől a kitűzött célok valósultak meg:
Az 1/1985. szám alábbi tartalomjegyzékéből is látható, hogy a „discozene” mellett a legkülönbözőbb zenei irányzatok képviselőivel is foglalkoztunk hozzávetőleg olyan arányban, amilyen súllyal a nemzetközi zenei életben jelen voltak.
Ez a tudatos zenei változatosság több szempontból is fontos volt:

(Néhány előadóról szóló ismertetés és cikk hamarosan, másik bejegyzésben lesz megtekinthető.)
A tartalmi munkában, cikkírásban induláskor kevesen vettek részt:
Már a 1. szám is kazettamelléklettel jelent meg, melyen "nem más, mint" B. Tóth László mondta az összekötő szöveget.
A zenei illusztrációkhoz szükséges lemezek biztosítását, a számok felkonferálását, és a mesterszalag felvételét legtöbbször Cserhalmi György végezte. Jó néhány órát, éjszakát áldozott arra, hogy a rá jellemző lelkesedéssel és minőségben, -épp hogy határidőre- elkészítse a mesterszalagot. (Sajnos nekem már egy sincs meg.)
Ezt követően megkezdtük a házilagos sokszorosítást, másolást, hogy mind elkészüljön, mire az újságokkal végez a nyomda.
Közben meg kellett címezni a borítékokat, hogy az előfizetők mielőbb megkapják a Disco Infot és kazettát a Posta kézbesítésével.
Egy szusszanásnyi szünet, és folytatódott az anyaggyűjtés, fordítás, cikkírás a következő, 2/1985. számhoz...
30 éve
jelent meg a Disco Info 1. száma
Három évtized alatt minden megváltozott!Ezt csak azok tudják igazán, akik átélték.
A Disco Info létrejötte, készítése, megjelenése és jelentősége is csak azok számára idézhető fel hitelesen, akik 1985 elején kézbe vették és átolvasták az első számot.
A fiatalabbaknak mindez csak egy -remélhetőleg érdekes- visszatekintési lehetőség a korszak zenei és diszkós világára.
A DISCO INFO – 12 év diszkótörténelem című írásban olvasható az újság általános ismertetése.
Az első (visszatekintve 0.) Disco Info tulajdonképpen 1984 nyarán jelent meg.
Ez egy ingyenes, kísérleti próbaszám volt, mely rendkívül nagy érdeklődést váltott ki.
Ennek hatására vállalta az OSZK (személy szerint Péter Miklós igazgató) a rendszeres megjelentetését, kiadását.
A kiadvány létrejöttében nagy szerepe volt Arató Andrásnak, aki három éven keresztül (a 13. számig) biztosította a nyomdai kivitelezést.
Bár a Disco Info kivitelezésében, külsejében kompromisszumot kellet kötni, neki köszönhető, hogy a szűkös anyagi lehetőségek ellenére rugalmasan, rövid nyomdai átfutási idővel készültek a példányok.
1985 februárjában jelent meg a sorozat 1. száma.
A Disco Info 1/1985. -még csak- 48 oldala (ebből 4 színes) érdekes látványt nyújtott. Elütött minden más nyomtatott sajtóterméktől: újszerű, izgalmas, fiatalos volt - azaz konvenciómentesen amatőr. Mellékhatásai a tördelési, oldalszerkesztési hibák, filctollas javítások, beírások, az oldalszámozás hiánya voltak.
Szóval egyaránt volt büszkélkedni és javítani való.
Az 1/1985. szám alábbi tartalomjegyzékéből is látható, hogy a „discozene” mellett a legkülönbözőbb zenei irányzatok képviselőivel is foglalkoztunk hozzávetőleg olyan arányban, amilyen súllyal a nemzetközi zenei életben jelen voltak.
Ez a tudatos zenei változatosság több szempontból is fontos volt:
- Rengeteg, különböző jellegű diszkó működött Magyarországon, köztük sok olyan, melyek nem a tipikus disco-slágerekre, hanem más műfajokra, irányzatokra "szakosodtak".
- A disc jockey testesítette meg az elsődleges zenei információ forrást; őt tekintették univerzális szakértőnek, tőle kértek és kérdeztek...
- A vizsgán is elvártuk a széleskörű zenei tájékozottságot.

(Néhány előadóról szóló ismertetés és cikk hamarosan, másik bejegyzésben lesz megtekinthető.)
A tartalmi munkában, cikkírásban induláskor kevesen vettek részt:
Már a 1. szám is kazettamelléklettel jelent meg, melyen "nem más, mint" B. Tóth László mondta az összekötő szöveget.
A zenei illusztrációkhoz szükséges lemezek biztosítását, a számok felkonferálását, és a mesterszalag felvételét legtöbbször Cserhalmi György végezte. Jó néhány órát, éjszakát áldozott arra, hogy a rá jellemző lelkesedéssel és minőségben, -épp hogy határidőre- elkészítse a mesterszalagot. (Sajnos nekem már egy sincs meg.)
Ezt követően megkezdtük a házilagos sokszorosítást, másolást, hogy mind elkészüljön, mire az újságokkal végez a nyomda.
Közben meg kellett címezni a borítékokat, hogy az előfizetők mielőbb megkapják a Disco Infot és kazettát a Posta kézbesítésével.
Egy szusszanásnyi szünet, és folytatódott az anyaggyűjtés, fordítás, cikkírás a következő, 2/1985. számhoz...
2015. jan. 29.
Az első 12 "A" kategóriás lemezbemutató
A DJ (lemezbemutató) tevékenység hivatalossá válásának egyik fontos eseménye volt az akkor már (1978) az élmezőnybe tartozók helyzetének rendezése.
Ők főleg a nagy rendezvényeken is közreműködő műsorvezetők voltak, akik erre érvényes ORI működési engedéllyel rendelkeztek, de dj-ként is dolgozhattak (az új rendelet megjelenéséig).
Ez a 13 fő -egyszeri lehetőségként- részt vehettek egy bemutató vizsgán, ahol reprezentálták azt a szintet, ami a legmagasabb fokú vizsgakövetelménynek lett beállítva.
Ez annak a levélnek a másolata, amit az érintett lemezbemutatók kaptak:

Az esemény nem csak az ott fellépő, vizsgázó dj-ket, hanem az egész lemezbemutató közösséget érintette: a disc jockey tevékenység hivatalos elismerését, szakmának tekintését jelentette.
Ezt demonstrálta a meghívott minisztériumi és más illetékes szervezetek vezetőinek jelenléte.
Az alábbi tartalmú levelet kapta -többek közt- a Kulturális Minisztérium, a Belkereskedelmi Minisztérium, az ORI, a Művészeti Szakszervezetek Szövetsége és a Fővárosi Tanács vezetője, illetékese:
"Az OSZK igazgatósága 1978. október 9.-én 9 órától kezdődő időponttal az élvonalbeli és ORI konferanszié működési engedéllyel rendelkező lemezbemutatók fellépésével bemutató előadást rendez a Fővárosi Művelődési Házkörtermében.
Az előadás egyben a fellépő lemezbemutatók minősítésére is szolgál.
Erre a bemutatóra Önt tisztelettel meghívjuk és bizottsági tagként felkérjük.
Gyimesi Ernő, igazgató"
Ez annak a levélnek a másolata, amit az érintett lemezbemutatók kaptak:
![]() |
| (lakcímek kitakarva) |
A 13 "konferanszié" a kötetlen bemutató vizsga alapján -egy kivételével-
hivatalosan, elsőként kapta meg a lemezbemutatói működési engedélyt:
- Arató András,
- B. Tóth László,
- Baráz Miklós,
- Cintula (Keresztes Tíbor),
- D. Molnár György,
- Danyi Attila,
- Dévényi Tíbor,
- Éliás Gyula,
- Fehér Miklós,
- Gazdag György,
- Ladányi Tíbor,
- Liszeczky László.
2014. dec. 19.
Disco ABCD
Arató András, B. Tóth László, Cintula (Keresztes Tibor) és Dévényi Tibor.
A magyar diszkótörténelem leghíresebb első-generációs, ma is aktív, népszerű alakjai.
A magyar diszkótörténelem leghíresebb első-generációs, ma is aktív, népszerű alakjai.
Részt vettek a disco meghonosításában, elterjesztésében, de átélték ennek minden technikai, zenei és egyéb változását, teljes átalakulását is.
Generációk ismerték meg őket, és a végletekig megosztják a közönség és a dj-k táborát; rengeteg rajongójuk és cikizőjük halmozódott fel pályafutásuk során.
Erényük és hátrányuk, hogy alapvetően megőrizték –egymástól eltérő- egyéniségüket. Tevékenységük és sikerük titka különböző, de egyaránt elismerésre méltó.

A négy lemezlovasról illetve az akkori zenei életről ad érdekes áttekintést a –már dokumentum értékű- Riskó Géza könyve, a Diszkó A.B.C.D.
(Könyvek a diszkóról).
Cintula -a legidősebb- 2014. decemberében ünnepelte 70. születésnapját.
A retró-diszkósok bár külön utakon járnak, de időnként együtt is fellépnek.

Együtt, egy színpadon léptek fel (pontosan 1978. október 9. délelőtt) a Fővárosi Művelődési Házban rendezett diszkótörténeti eseményen. Ez egy rendhagyó, zártkörű „buli” volt, melyben rajtuk kívül még 9 DJ produkcióját figyelte az alkalmi „zsűri”. Az itt produkált bemutató-vizsga alapján kapták meg elsőkként a legmagasabb szintű, "A" kategóriás minősítést és működési engedélyt.
Boldog vagyok, hogy ott lehettem; meghatározó esemény és életre szóló élmény volt!.

A négy lemezlovasról illetve az akkori zenei életről ad érdekes áttekintést a –már dokumentum értékű- Riskó Géza könyve, a Diszkó A.B.C.D.
(Könyvek a diszkóról).
Cintula -a legidősebb- 2014. decemberében ünnepelte 70. születésnapját.
A retró-diszkósok bár külön utakon járnak, de időnként együtt is fellépnek.
•••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
Riskó Géza könyve 1989-ben jelent meg. Azóta eltelt 25év (!), ami lehetőséget ad pályájuk újabb, teljes áttekintésére, megítélésére.
(folyt. köv.)
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)