A következő címkéjű bejegyzések mutatása: életmű. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: életmű. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. dec. 1.

Éliás Gyula



Éliás Gyula az első generációs dj-k egyik nagy egyénisége.

Az első 12 "A" kategóriás lemezbemutató egyike.

Az alábbi cikk 1987-ben jelent meg róla a Disco Info-ban:



Éliás Gyula életmű-díjat kapott.

Méltatás, az erények felsorolása majd visszaemlékezés és köszönet.

Mindkettő rövid - és furcsa.



2014. dec. 13.

Cintula az életműdíjas életművész


Cintula az életműdíjas életművész 

Cintula (Keresztes Tibor) a magyar diszkótörténelem legidősebb, élő legendája.

Jókor született lemezmásoló, zeneterjesztő, dumagép, story-teller, disc jockey. 



Az „első 12” egyikeként vált hivatásos dj-vé, egy tipikusan cintulás produkcióval.
A magyar diszkótörténet első jelentős és reprezentatív eseményére megérkezve kölcsönkért egy kazettát, megkérdezte, hogy hova dughatom be, majd elkezdte bemutató-vizsgáját.
Lenyűgöző volt! Tökéletesen prezentálta a kor legfőbb igényének megfelelő lemezbemutató stílust.
Remek orgánum, laza, szórakoztató szöveg a zeneszámok között. Igen, akkor ez volt a mainstream, a közönség elvárása. Ennek próbált megfelelni a dj-k többsége is kisebb-nagyobb sikerrel.

 Szóval Cintula megkapta az „A” kategóriás disc jockey működési engedélyt – méghozzá a 001. számút. (Hogy miért övé lett az első, azt máshol bevallom!)

 Természetesen Cintula is benne volt a képzési- és vizsgarendszer kialakítását segítő csapatban, majd a vizsgabizottságban és a tanfolyami előadók sorában.

 Sokak számára emlékezetes lehet Cintula fáradtságot nem ismerő aktivitása –különösen az első, egyhetes, bentlakásos Dj táborokban.
Képes volt egész nap a büfé –soha nem üres- pultjánál állva nyomni a szöveget a folyamatosan cserélődő hallgatóságának.

 Később, amikor a tanfolyamok tematikája feszítettebb, tematikusabb lett, és az oktatók is szakosodtak, akkor az ilyen „konzultációkra” már nem volt lehetőség.
Ezért –és néhány több napos késése miatt- Cintula oktatói és vizsgabizottsági tevékenysége abbamaradt. (Hasonló okokból nélkülözte a rádió és tévé is.)

 Nem vitás; Cintula életművész – hatalmas fazon!

Számtalan remek hangulatú bulit tartott rengeteg embernek!


Viszont nem tudom felsorolni azokat a tényeket, tevékenységeket, produktumokat, amiket a hazai diszkó-szakma asztalára (pultjára) letett, amikért életműíjat kapott.
Segítene valaki összeírni?!


Néhány forrás az anyaggyűjtéshez:

38 ezer forint nyugdíjból él Cintula!

Cintula a Győr FM Rádióban! Vágatlan interjú  (Talán jobb lett volna megvágni!)


„Én mindenhova már jól mixelt szalaggal érkeztem” – ezzel a címmel idéz riportrészletet a „Nem erre baszik a magyar” 

⌇⌇⌇⌇⌇⌇⌇⌇⌇⌇⌇⌇⌇⌇⌇⌇⌇⌇⌇⌇⌇⌇⌇⌇⌇⌇⌇⌇⌇

Cintula 70 éves!
Isten éltesse!



2014. okt. 28.

Theremin: egy különleges hangszer és kalandos életű megalkotója

A Thereminnek (a hangszernek és névadó alkotójának) olyan jellegzetes tulajdonságaik vannak, amelyek minden más hangszertől illetve feltalálótól eltérőek.
Méltatlanul feledésbe vesztek, de meggyőződésem, hogy hamarosan ismét divatba jönnek (hazánkban is).

A hangszert 1919-ben találta fel Leon Theremin orosz fizikus, amit róla neveztek el.

A theremin az első elektronikus hangszer, a szintetizátor elődje.
Rendkívül érdekes, látványos jellegzetessége, hogy megérintése nélkül lehet zenélni rajta.
A varázslatosnak tűnő játékmód kísérteties hangzások, és effektusok megszólaltatására is alkalmas.

Két antennáját kézmozdulatokkal, gesztusokkal lehet vezérelni: egyik a hangmagasságot, a másik a hangerőt szabályozza.

Leon Theremin a saját hangszerén játszik:



Egy rendkívül érdekes írás Theremin és Moog kapcsolatáról és az orosz zenész-feltaláló regénybe illő életéről:
Najmányi László: Bob Moog és Leon Theremin
Theremin és Moog munkássága összefonódott, nagy hatással voltak egymásra.
Robert Moog have announced the first major technical Theremin design advance in over 40 years. The PolyTheremin™ incorporates bleeding edge IsoDirectional Inductive Oscillator Technology, to isolate space around five individual pitch antennas thus enabling each to be played simultaneously (finger-by-finger) without interference from its companion antennas. This revolutionary concept breaks the long held belief that the Theremin could only be monophonic instrument.


Bill Bailey tells the story of the electronic instrument known as the Theremin. It's a slightly fantastic tale, involving a cast of characters that includes Lenin, Stalin, the FBI, the KGB, Alfred Hitchcock and The Beach Boys. (Theremin music has distinguished hit records from such diverse artists as The Beach Boys, Led Zeppelin, Clara Rockmore and Linkin Park.) 

PULLING MUSIC OUT OF THIN AIR: AN INTERVIEW WITH LEON THEREMIN

theremin-academy
www.thereminworld.com

 zenci.hu